Üdvözöljük a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum weboldalán

Angol tehetségkutató verseny a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikumban

Hat általános iskola nyolcadikos diákjai mérték össze angolnyelv-tudásukat kedden a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikumban. Az angol nyelvi tehetségkutató versenyen nemcsak a nyelvtani ismeretek, hanem a magabiztos kommunikáció és a természetes önkifejezés is fontos szerepet kapott. A verseny során a résztvevőknek többféle helyzetben kell megmutatniuk angol nyelvi tudásukat: egy rövid, a szervezők által választott angol nyelvű szöveget kellett felolvasniuk, majd képek alapján 2–3 perces önálló beszédet kellett mondani.

 

fotó: DM

A megmérettetésre a szegedi Jerney János, a Rókusi, a Janikovszky Éva és az Alsóvárosi Általános Iskolából, valamint Ruzsáról és Sándorfalváról érkeztek tehetséges nyolcadikosok. A diákoknak különböző témákban kellett bizonyítaniuk angol nyelvi felkészültségüket, a zsűri pedig elsősorban azt figyelte, mennyire képesek folyamatosan, érthetően és természetesen kifejezni magukat idegen nyelven. A verseny egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy a gimnázium megismerje azokat a tehetséges fiatalokat, akik a következő tanévtől az intézmény emelt szintű angol nyelvi képzésén szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A tehetségkutató verseny eredményei
A legjobb eredményt Böhler Szinta Amina, a Rókusi Általános Iskola tanulója érte el, akit Batai Helga készített fel. A második helyen Csorba Olivér, a Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola diákja végzett, felkészítő tanára Winklhofer Emília volt. A harmadik helyezést Kocsis Adél, a Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola tanulója szerezte meg, aki Lakatos Krisztina segítségével készült a versenyre. A dobogósokat oklevéllel és értékes ajándékcsomaggal jutalmazták a szervezők.

A Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum november 18-án nyílt napot is rendez, amelyen a továbbtanulás előtt álló diákok és szüleik közelebbről is megismerhetik az intézmény képzéseit. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amelyre az őszi szünet után, az iskola honlapján lesz lehetőség.

(forrás: Délmagyar.hu)

GALÉRIA