Üdvözöljük a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum weboldalán

Baptista imanap

Iskolánk idén is, 2022. május 26-án csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat intézményei által megszervezett imanaphoz. Ebben az évben a pandémia enyhülésének köszönhetően már nem külön termekben, hanem közösen, az udvaron zajlott az alkalom. Balázs André a Bibliaismeret tantárgy oktatójának üzenetét hallgathatta meg az egybesereglett tanulói és tanári közösség. A bátorítás alapjául Pál apostolnak a Filippieiekhez írott levél 4. fejezetének 6-7. verse szolgált, amely mindannyiunk fókuszát a nehézségek, kételyek és aggodalmak helyett a hálaadásra és az egyedülállóan Istentől származó békére helyezhette át ebben a bizonytalan, kiszámíthatatlan, ám mégsem teljesen reménytelen világban. A buzdítás után lehetőség nyílt imádságra, ahol a háborús helyzetért, hazájukat hátrahagyott, nehéz sorsban lévő menekültekért, illetve iskolánk valamennyi tanulójáért és dolgozójáért is elhangzott egy-egy fohász, melyet Balázs André vezetett.

GALÉRIA