Üdvözöljük a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum weboldalán

Dobogós helyezést ért el csapatunk a Mezei Futás Diákolimpia - Csongrád-Csanád vármegyei döntőjén

Március 19-én rendezték meg Hódmezővásárhelyen a mezei futó diákolimpia vármegyei döntőjét. Már az nagy dolog, hogy mindkét lánycsapatunk részt vehetett ezen a versenyen, hiszen a szeptemberi városi fordulón dobogósak voltak. 

A vártnál kicsit hűvösebb idő fogadott minket, ennek ellenére lelkesen vágtunk bele a kihívásba. Az V. és a VI. korcsoport lányversenyzői mind együtt indultak, így tudták egymást bátorítani. Volt, akinek kisebb, másnak nagyobb kihívást jelentett a 3000 méter terepen történő teljesítése, de mindenki egyben célba ért, az V. korcsoportos csapat a 4. helyezést érte el, míg a VI. korcsoportos csapatunk felfért a dobogóra is: bronzérmet akasztottak a nyakukba. 

A kiváló szervezés eredményeképpen nem volt időbeli csúszás, és profi chipes időmérés segítette a résztvevőket és versenybírókat is a pontos időeredmények mérésében és a helyezések eldöntésében. A csapatok tagjai: 

  • Fitala Dóra 9.T
  • Kis Lara 9.T
  • Bödő Kata 10.T
  • Rabi Szabina 10.T
  • Rozmán Kinga 11.G
  • Schmidt Dorina 11.G
  • Zatykó Luca 12.G
  • Elhardt Réka 13.T 

 

Ezúton is szeretettel gratulálok a lányoknak, egy kiváló, jó hangulatú sportos napot tölthettünk együtt. 

Lippai Mária 

testnevelő tanár

GALÉRIA