Üdvözöljük a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum weboldalán

Sikeres nyílt nap

2018. november 20-án, kedden 17 órakor – ebben a tanévben második alkalommal – sikeres beiskolázási nyílt napot tartottunk az iskolánkban az érdeklődő nyolcadik osztályos diákok és szüleik részére.

Voltak, akik már fél órával előbb megjelentek, és a kezdésre most is megtelt a tanterem, sőt, még késve is érkeztek néhányan, akiknek pótszéket hoztunk, hogy helyet tudjanak foglalni. A szülők és gyerekek - az esős időjárás ellenére - több mint harmincan jöttek el. A vendégeket három gimnazista és egy szakgimnazista önkéntes diákunk kalauzolta az épületben.

Bucskó József igazgató úr prezentáció segítségével mutatta be a Szegedi Baptista Középiskolát, és beszélt arról, hogy a nyolcadikos diákoknak miért érdemes ide jelentkezni az iskola nappali rendszerű gimnáziumi, valamint a Rendészet és közszolgálat ágazatú szakgimnáziumi képzéseire.

Vendégeink azt is megtudhatták, hogy a jelenleg a 9. évfolyamon két nappali rendszerű osztállyal működő intézmény iránt egyre nagyobb az érdeklődés. A szegedi és környékbeli települések általános iskoláiban szívesen fogadják a bemutatónkat, és a nyolcadikosok közül többen már ott is, és a pályaválasztási börzén is jelezték, hogy nálunk szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Miért találják sokan vonzónak a baptista iskolát? Az Árkádhoz közeli „kisiskola” családias légkörben működik, így minden egyes tanulóra oda tud figyelni, törekszik az élményszerű oktatásra (pl. projektnapok, irodalmi séta), a különböző képességeket figyelembe vevő korszerű pedagógiai módszerek alkalmazására és a gyerekek túlterhelésének elkerülésére. Az idegen nyelv oktatásában különösen fontos, hogy minden kedden Amerikából jött fiatal angol anyanyelvű tanárok segítik a diákok angol nyelvű beszédkészségének fejlesztését.

Kovács Ferenc osztályfőnök szólt arról, hogy a tantestület az oktatásban, az érettségire való felkészítésben nagy rutinnal, szakmai felkészültséggel rendelkező, nagyon jól együttműködő közösség. 2017-ben a fenntartó 41 iskolája közül – munkájának elismeréseként – megkapta az „Év nevelőtestülete” díjat. Elmondta, hogy miért szeret a nappali osztályokban tanítani, és kiemelte a közösségfejlesztést is szolgáló, tanórán kívüli szabadidős programokat, kirándulásokat (pl. a világosi vár, az aradi koszorúzás, színházlátogatás, kerékpártúrák), amelyek maradandó élményeket jelentenek a tanulóink számára.

A Nyílt nap befejező részében a szülők választ kaptak az iskola vezetőitől, tanáraitól, nappali diákjaitól a felmerülő kérdéseikre (pl. felvételi eljárás, SNI tanulók segítése).

A mai napon is 6-8 tanuló jelezte, hogy szívesen választja gimnáziumi vagy szakgimnáziumi képzésünket.

A következő Nyílt nap 2018. december 11-én, kedden lesz, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

GALÉRIA