Üdvözöljük a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum weboldalán

Miért jó a Szegedi Baptista Középiskola diákjainak? (Délmagyar cikk)

Miért jó a Szegedi Baptista Középiskola diákjainak?

 
Erős nyelvoktatás, alternatív programok, tehetséggondozás, sikerélményekben bővelkedő tanulás. Ezt kínálja a Szegedi Baptista Középiskola, mely új nevén immár a második tanévet kezdte meg Rigó utcai épületében. Bucskó József igazgatóval beszélgettünk.
 
 

– Egyre vonzóbb az iskolájuk. Mi a titok?

– Családias kisiskola vagyunk, befogadó légkört alakítottunk ki, olyan légkört, amelyben a gyerekek nem túlterheltek, szeretnek iskolába járni. Az osztályaink viszonylag alacsony, 21-29 fős létszáma lehetővé teszi, hogy egy-egy tanulóra nagyobb figyelem jusson a tanítási órákon. Pedagógusaink kiváló szakmai és módszertani tudásuk mellett emberségesek, megértőek, korszerű oktatási módszereket alkalmaznak, rendszeresen használják a kooperatív munkát. Nem véletlen, hogy míg tavaly ilyenkor 25 tanulónk volt, idén a nappali tagozatos általános gimnáziumi, valamint a rendészet és közszolgálat ágazatú 4 osztályában összesen 77 tanuló jár. Az esti munkarend szerinti gimnáziumi osztályainkban és a kétéves érettségire felkészítő osztályainkban több mint 200 diák tanul.

 

– Minden tantermüket interaktív táblával, projektorral, hangfalakkal szerelték fel. A tanári kar is frissült az új tanévben?

– Szeptembertől kiváló szakmai és közismereti tanárok csatlakoztak hozzánk. Az első napokat projektnapokkal indítottuk, amelyeken az osztályfőnökök, tanárok és az új tanulók játékos módszerekkel megismerkedtek egymással, bemutathattuk az iskolát. Önismereti játékokkal fejlesztettük személyiségüket. Közös elveket és szabályrendszert fogalmaztunk meg.

– Az intézmény Tehetségpontként is működik. Ez mit jelent?

– Már tavaly megalakult a Tehetségműhelyünk: tavaly „középkorász” szakembert hívtunk meg a pécsi egyetemről. Idén októberben a szegedi egyetem oktatója a régészet tudományával ismerteti meg diákjainkat. A 10. gimnáziumi osztályunk bekapcsolódott a Világ Legnagyobb Tanórája nemzetközi projektbe is, amelyen keresztül a gyermekek világszerte egy időben megismerhetik a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat. Emellett nálunk mentor segíti tanulmányaikban öt hátrányos helyzetű tanulónkat, akikkel pályáztunk az Útravaló Ösztöndíjprogramban. Reméljük, ők anyagi támogatásban is részesülhetnek.

– Az iskola számos tanórán kívüli programmal kedveskedik diákjainak. Említene néhányat?

– Nagyon fontosnak tartjuk a közösségfejlesztést, ezért több programunk tanórán kívüli helyszínen zajlik. A kilencedikes rendészeti szakgimnazisták egy 15 km hosszú, fárasztó, de nagy élményt jelentő gyalogtúrán vannak túl a tiszaszigeti Mélyponthoz.

Kirándulást szerveztünk Romániába, a festői szépségű Solymos várára, Máriaradnára a kegytemplomhoz és Temesvárra, a „Bánság fővárosába” látogattunk. Kerékpártúrát szerveztünk a nagyszéksósi madárkilátóhoz és Bivalyrezervátumhoz, megnéztük a Mini Hungary makettkiállítást és visszatekertünk Szegedre.

– A felsőfokú intézményekbe bejutás feltételévé válik a nyelvvizsga 2020-tól. Mekkora hangsúlyt fektetnek az idegen nyelvek oktatására?

– A Baptista Szeretetszolgálat által küldött fiatal, amerikai önkéntes tanárok az angol nyelvi élőbeszéd elsajátítását nagymértékben megkönnyítik diákjaink számára, például „Amerika-nap”-ot szerveztek. A tanulók nagyon megkedvelték őket.

Német nyelvből is kiváló szaktanárokat alkalmazunk. Az előző tanévben például a baptista középiskolák országos német nyelvi versenyén a kilencedikes tanulókból álló csapatunk első helyezést ért el. Jelenleg is több diákunk kérelmezte német és angol nyelvből az osztályozó vizsgát, mivel előrehozott érettségi vizsgát szeretnének tenni. Vagyis biztosak a tudásukban.

– Milyen célokat rejteget még ez a tanév?

– Novembertől nyílt napokat, tájékoztatókat szervezünk az érdeklődő nyolcadikos tanulók és a szülők számára. Fontos feladatunk, hogy diákjaink minél több versenyen vegyenek részt, tavaly az Országos Baptista Rendészeti és Katasztrófavédelmi Csapatversenyen szerepeltek sikerrel. Az is cél, hogy a tanítási órákon minél több sikerélményük legyen. Nappalis tanulóink számára november-december hónapban színházlátogatást szervezünk. Mivel a baptista oktatási intézmények jelszava a: „Több mint iskola”, igyekszünk valóban „többek” lenni. Ehhez kollégáim hozzáállása, felkészültsége maximális segítséget ad!

A Szegedi Baptista Középiskolára való jelentkezéshez információkat, segítséget nyújt az iskola honlapja és Facebook-oldala.

 

Eredeti cikk  a Délmagyar online felületén.

 

(X)