2007-ben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged-Móravárosi Szakközépiskola és Szakiskola néven összevonta a Móra Ferenc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot, illetve a Tápai Antal Szakközép- és Szakiskolát.

Ugyanekkor a felnőttoktatási tagozat kivált az "anyaiskolából", és Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola néven, új iskolaként, de a régi hagyományokat megőrizve önálló intézményként kezdte meg működését a Szeged-Móravárosi Szakközépiskola és Szakiskola épületében. Nappali és esti munkarend szerinti osztályokban érettségire felkészítést tartott.

2010-ben - tanulóink igénye alapján - gimnáziumi osztályok is indultak, emiatt az iskola neve Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola és Gimnázium lett.

2012-ben vette át az iskola fenntartását a Baptista Szeretetszolgálat. Így számos olyan oktatáson kívüli program (kirándulás, koncert, stb.) valósulhat meg, melyre korábban nem volt lehetőség.

Az iskola neve 2013. szeptember 1-től Baptista Szeretetszolgálat EJSz Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma lett.

2015. szeptember 1-től nevünket módosítottuk: Baptista Szeretetszolgálat EJSz Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolája névre.

A 2016/2017-es tanévben két épületben, a SZSZC Móravárosi Szakképző Iskola (Szeged, Kálvária sgt. 84-86.) és a Dugonics András Piarista Gimnázium (Szeged, Bálint Sándor u. 14., a Rókusi Tesco mögött) épületében folytattuk a tanítást.

A 2017/2018-as tanévben már intézményünk kizárólag a Piarista Gimnázium épületében működött.

2018. szeptember 1-től az iskola székhelye megváltozott: a fenntartó támogatásával iskolánk saját, önálló épületbe költözött (Szeged, Rigó utca 24/D). Új nevünk: Szegedi Baptista Középiskola.