Ünnepi megemlékezés 1956. október 23-áról

2020. október 22., 22:22

2020. október 22-én az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum tanulói rendhagyó megemlékezésen és kiállításon vettek részt. A rendezvény a tantestületen belüli összehangolt és kooperatív munkának köszönhetően valósult meg.

A tanulók megtekintettek egy tematikusan elrendezett kiállítást, amely a Tóber Márta (történelem) és Dr. Túri Tamás (magyar nyelv és irodalom) által meghirdetett ’56-os pályázatra érkeztek be a nappali tagozatos diákoktól. A kiállított munkák minden esetben tanulóink saját szellemi termékei, amelyek rávilágítanak, hogy mit jelent ma a fiatalok számára az ’56-os forradalom, illetve a szabadság eszméje.

A reflektív beszélgetéssel egybekötött kiállítás mellett egy rendhagyó performance is lezajlott, amelynek során Bucskó József (igazgató) ÁVÓ-soknak beöltözött tanulókkal karöltve, párttitkárként szólalt fel a Rákosi-rendszer hangulatát felidézve. Megszólalását azonban a Lázár Edit (angol) tanárnő által vezetett forradalmár diákok zászlólengetése, szórolapozása, és jelszavai szakították meg. Az ÁVÓ-sok megfutamodását az East együttes ’56 című számának közös éneklése zárta. A performance a saját tapasztalatú tanulás segítségével képes volt az ’56-os történéseket közelebb hozni a fiatalok számára.

(Dr. Túri Tamás)

Ünnepi megemlékezés 1956. október 23-áról